ÍZcsiklandozó

Szezámmagos sült hekk

2018. május 28. 18:17 - ÍZcsiklandozó

kukoricás, lilahagymás burgonyasalátával

img_9008-1.jpg

 

Bár még csak május van, de az időjárás már kellőképpen nyárias arcát mutatja. Én ezt az időszakot nagyon szeretem, így a hétvégék már nem is szólnak másról, csak a strand-hangulatról, a nyárias ételekről, a napimádásról, a pihenésről. Bevallom, sült halat leginkább csak strandon eszek, itthon nem igazán mertem még eddig bevállalni az elkészítését. Nem csak a macerássága miatt, hanem a sütéssel járó, mindent átjáró sült illat "nemszeretemsége" miatt sem.
Az élet azonban úgy alakult, hogy nem kevés mennyiségű fagyasztott hekket kaptunk, így gondoltam, egye fene, feladok az elveimmel, belevágok a halsütésbe.
Korábban már próbálkoztunk szabad tűzön, grillen, sütőben is utolérni az imádott "strandos sült halat", mindhiába. Minden próbálkozás ellenére be kell látni, hogy a megfelelő mennyiségű, forró olaj használata ez ügyben lekörözhetetlen.

Sült hal szag ide, sült hal szag oda...a csodaszép fehér, omlós halhús és a ropogós piros bunda mindent feledtetett!

A forró sült mellé pedig a jól behűtött kukoricás lilahagymás burgonyasaláta tökéletes kiegészítő volt.

Mutatom, hogyan készítettem:

 

img_8983-1.jpg

 

Hozzávalók:

- személyenként 1 db nagy hekk
- só, piros őrölt fűszerpaprika, szezámmag
- liszt
- olaj a sütéshez

A salátához:

- tejföl-majonéz (2:1 arányban)
- morzsolt főtt kukorica (ízlés szerint, nálam egy kis doboz konzerv volt)
- héjában főtt, hámozott burgonya (ízlés szerint, én 8 db közepes burgonyát használtam fel)
- só, bors, pici cukor (Ízlés szerint)
- 1 kisebb fej lilahagyma
A saláta készítésében én mindig rögtönzök, természetesen aki ragaszkodik pontos receptúrához, utána kereshet a szakácskönyvekben, én azonban soha nem mérem a belevalókat, hiszen függ az itthon fellelhető hozzávalók mennyiségétől, minőségétől, sőt...ízlésünktől is. A lényeg azonban, hogy hacsak lehet, fogyasztás előtti napon készítsük el, hogy az ízek összeérhessenek és alaposan le tudjon hűlni.) A felhasznált salátaöntet mennyiségénél mindig ügyelek arra, hogy se túl száraz, se túl "tocsogós" ne legyen. A főtt burgonya az állásban még némiképp magába szív belőle, így keményedni, sűrűsödni fog, erre jó odafigyelni, hogy fogyasztáskor kellemesen szaftos és ne száraz legyen.

A tálaláshoz:

- citrom
- lilahagyma
- snidling
- friss uborka

 

 

img_8955-1.jpg

 

Elkészítés:

A tisztított, fagyasztott hekkeket felengedés után bevallom, én félbe vágtam, hogy minél kisebb átmérőjű mélyebb nyeles lábast kelljen használnom. (Egyrészt a felhasznált olaj mennyiségének csökkentése érdekében, másrészt, hogy a forró olaj szinte teljesen el tudja lepni a haldarabokat, harmadrészt a panírozás is könnyebben megy a kisebb darabokkal. Aki szeretné egészben sütni, válasszon nagyobb edényzetet és számítson több olajjal is...)

Ezután óvatosan beirdaltam mindkét oldalát.

Ezt a sózás követte. Bizton állíthatom, nagyon nehéz elsózni, így legyünk bátrak ezen a téren! Egy tálban keverjünk össze lisztet és őrölt pirospaprikát, majd adjunk hozzá szezámmagot is bőven.
Az olajat öntsük mélyebb lábasba vagy serpenyőbe, kezdjük hevíteni. A besózott haldarabokat forgassuk meg jó alaposan a szezámmagos paprikás lisztben, úgy, hogy minden oldalát vastagon befedje. Szerencsére a hús nedves (ezért nehogy letörölgessük panírozás előtt papírtörlővel!), így könnyen megtapad rajta a liszt.
Amikor az olaj kellően forró (ha egy csipet lisztet belehintünk, akkor felhabzik), óvatosan tegyük bele a hekket és pár perc alatt süssük piros, ropogósra mindkét oldalát.
Papírtörlőre szedjük és lecsepegtetjük.

 img_8942-1.jpg

 

A salátához a burgonyát alaposan megmossuk és annyi vízben, amennyi ellepi héjában megfőzzük, majd még forrón megtisztítjuk, kihűtjük. Kihűlés után vékonyan felszeleteljük.
A lilahagymát megtisztítás után szintén szép vékonyra elnegyedeljük, felszeleteljük. Sózzuk, majd kevés ecetet öntünk rá és félretesszük...gyakorlatilag bepácoljuk.

Egy arra alkalmas mély tálban a tejfölt a kb fele annyi mennyiségű majonézzel összekeverjük, majd ízesítjük sóval, borssal. Ne féljünk a fűszerezéstől, mert a krumpli magába fogja szívni, így lesz igazán harmonikus mire összeérik. A kukoricát lecsepegtetjük, hasonlóan járunk el a bepácolt lilahagymával is. A majonézes salátaöntetet a kihűlt burgonyaszeletekre öntjük, hozzáadjuk a kukoricát és a lilahagymát is, amivel óvatosan, hogy minél kevésbé törjön, átforgatjuk. Figyeljünk arra, hogy a tejfölös-majonézes salátaalap mindenhol bevonja és belepje a zöldségeket.

Fóliával letakarjuk, majd hűtőbe tesszük fogyasztásig, de szerencsés esetben legalább egy éjszakára.

 

img_8981-1.jpg

 

Ezután már csak a tálalás és a fogyasztás marad hátra.
A frissen sült, forró és ropogós hekkeket csinosan tányérra igazítunk, mellé a kellően behűtött burgonya salátát kanalazzuk. Díszítjük frissen vágott citrom és uborka szeletkékkel, friss snidlinggel.

A méltán kedvelt strandos változattal bátran versenybe szálló, látványában, színeiben is gyönyörű és ínycsiklandó ételt tálalhatunk akár családi, akár baráti körben!

Egészen biztosan sikert érünk el vele!

Próbáljátok ki bátran! Jó étvágyat!

 

img_9002-1.jpg

 

 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Szólj hozzá!
Címkék: Főételek

A bejegyzés trackback címe:

https://izcsiklandozo.blog.hu/api/trackback/id/tr1414008788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása