ÍZcsiklandozó

Konyakos-mustáros csirkemájpástétom

2018. július 13. 18:53 - ÍZcsiklandozó

img_1106-1.jpg

 

Különös vonzalmat érzek a csirkemáj iránt. Tulajdonképpen a májak közül a csirkéé kerül legtöbbször az asztalunkra.
Gyerekkoromban pedig kifejezetten utáltam folytós állaga, barna színe, ízvilága miatt. Persze sokszor hallottam a felnőttektől, hogy mennyire fontos a fejlődő szervezetnek, milyen sok fontos vitamin van benne, mennyire jó vérszegénység ellen, stb. Na, ezzel aztán igazán nem lett hamarabb a barátom...
Arra nem emlékszem, hogy mikor szerettem meg igazán, de mára már kifejezetten sokszor eszem és készítem. Legtöbbször főételként, hagymásan, de gyakran pástétomként is. A bolti verziókkal össze sem lehet hasonlítani, többféle fűszerrel megbolondítva pedig megunhatatlan.

Most egy konyakos, mustáros verziót hoztam, amit a következőképpen készítettem:

 

Tovább
4 komment
Címkék: gyors vacsorák

Egyben sült fasírt krumpli pongyolában

2018. július 08. 14:43 - ÍZcsiklandozó

img_e0741-1.jpg

 

Szeretek darált hússal dolgozni, nagyon sokoldalúan variálható. Történetesen ennek az egybensült változatának az aktualitását egy névnap adta. Különlegeset, szokatlant akartam, szerintem az is lett. Legalábbis a csodálkozó arcok és pozitív visszajelzések alapján bizton állíthatom.
Egy füst alatt meg lett a főétel és a köret is, így aztán a kissé macerás mivolta ellenére belopta a szívembe is magát. Az elnevezést pedig méltán kapta. A krumpli ugyanis a süléskor igazi nőcis pongyolaként itt-ott szétnyílva engedte láttatni az alatta levőket, ennélfogva pedig szerintem nem csak a háziasszonyok tetszését nyeri el!

 

Próbáljátok ki, mutatom, hogy készült:

Tovább
Szólj hozzá!

Gyümölcssaláta sárgadinnyében tálalva

2018. július 07. 21:17 - ÍZcsiklandozó

img_1342-1.jpg

 

Pár hét receptmentes időszak után ismét egy gyümölcsös finomságot hoztam. Holnaptól újra meleget jósol a meteorológia, úgyhogy éppen kellemes lehet majd egy ilyen nagyon látványos, ám annál könnyebben elkészíthető desszerttel hűsölni.
Plusz jó hír, hogy bármilyen gyümölccsel elkészíthető, így túl sok fejtörést sem okoz.
nálam kivi, áfonya, banán volt éppen és a málnabokor utolsó terméseivel is megörvendeztetett, így ezeket használtam.

Így készült:

 

img_1278-1.jpg

 

Hozzávalók:

- 1 db sárgadinnye (nekem a zöld bélű volt, de csodás a sárgával is)
- 1 db banán
- 1 maréknyi friss áfonya
- 1 db kivi
- pár szem málna a díszítéshez
- fél tasak színtelen Expressz tortazselé (25 g)
- 1 dl víz
- kevés citromfű és menta a tetejére

 

img_1287-1.jpg

 

Elkészítés:

A sárgadinnyét megmossuk, alaposan megtörölgetjük, majd félbevágjuk. A belsejéből óvatosan kikaparjuk a magokat egy kiskanál segítségével. A húsából is eltávolítunk egyenletesen egy részt, ezzel biztosítjuk, hogy a többi gyümölcsnek is legyen több helye.

Az áfonyát megmossuk, megszárítjuk, a kivit meghámozzuk és negyed szeletkékre aprítjuk, utolsóként (hogy ne barnuljon be) a banánt vékonyan felkarikázzuk. 

Közben felforraljuk a vizet, a zselatinport pedig egy tálkába öntjük. A gyümölcsöket csinosan elrendezgetjük a sárgadinnye belsejében.

A felforrt vizet ráöntjük a zselatinra, egy kanál segítségével 2 perc alatt csomómentesen elkeverjük. Langyosra hűtjük és azonnal a gyümölcsökre öntjük, óvatosan, hogy közöttük a teljes dinnye üregét kitöltse, a gyümölcsöket pedig mindenhol bevonja.

 

img_1311-1.jpg

 

 

A sárgadinnye feleket kitámasztjuk, hogy egyenesen álljon és szépen dermedjen a zselés töltelék. Igyekezzünk, mert gyorsan dermed!

Hűtőbe téve alaposan behűtjük. Tulajdonképpen készen is vagyunk, ilyen egyszerű volt. Gyerekekkel is könnyen elkészíthető, külön élvezni fogják a különféle színű és ízű gyümölcsök rakosgatását, dinnyébe töltését.
Tálaláskor óvatosan cikkekre vágjuk, szépen szeletelhető. Tányérra sorakoztatjuk, további gyümölcsökkel, menta és citromfű ágacskákkal vagy akár tejszínhabbal, fagyival kínáljuk.

Akik bátrak, ehető virágokkal is díszíthetik! Látványos, vendégvárónak sem utolsó hideg, gyors desszertet tehetünk az asztalra általa, amivel egészen biztosan mindenkit elbűvölhetünk majd!

Jó étvágyat hozzá!

 

img_1317-1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Mascarponés túrótorta sütés nélkül

2018. június 16. 20:58 - ÍZcsiklandozó

img_0427-1.jpg

 

Szűk családom tagjai mindannyian nyáron ünneplik a születésnapjukat, én pedig az ünneplést mindig valamilyen  saját készítésű tortával szoktam megkoronázni. Nem kevés fejtörést okoz ilyenkor, hogy a melegben olyan tortát készítsek, ami mindenkinek ízlik, könnyen elkészíthető, látványos és ha lehet, keveset kelljen a tűzhely, a sütő mellett állni.

Ebben az évben igazi, rekkenő hőség volt már június első felében, így a sütés nélküli túrótorta mellett döntöttem, amit gyümölcsökkel akartam megbolondítani. Mivel a málna éppen érni kezdett a kertben, nem volt kétség, használni fogom a díszítéshez. A levendulám is nyitott épp, így gondoltam, rontani nem fog rajta, illatossá, színessé és kicsit romantikussá is teszem majd vele.

Nem szaporítom tovább a szót, mutatom, hogyan készítettem:

 

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Desszertek

Levendulás-áfonyás rakott kalács

2018. június 10. 09:06 - ÍZcsiklandozó

... az újrahasznosítás nevében

img_9063-1.jpg

 

A vasárnapról nekem mindig az otthoni és a gyerekkori emlékek jutnak először az eszembe. Legyen tél vagy nyár, a szülői ház csöndes melegsége, a pihenés, az édes illatok képei kerülnek a gondolataimba. 

Nálunk sosem múlt el úgy hétvége, hogy édesanyám ne tett volna az asztalra valami finoman illatozó süteményt. Persze ezekben nem volt semmi különleges hozzávaló, mégis azt hiszem, életem legcsodásabb finomságai voltak.

Ma már én készítek desszerteket, első sorban gyermekeimnek. Így volt ez idén, Gyermeknapkor is.
Ezt a langyosan legfinomabb édes, levendulás-áfonyás rakott kalácsot sütöttem meg nekik.

Mivel most van a levendula szüretelésének ideje, gondolom, sokan örültök majd ennek a receptnek.


Mutatom is, hogyan készült.

Tovább
Szólj hozzá!

Édesburgonya brownie kókusz chipsszel és naranccsal

2018. június 09. 21:13 - ÍZcsiklandozó

img_7593-1.jpg

 

Amikor megismertem az édesburgonyát, rögtön a kedvencem lett.
Sütve, főzve, pürének, párolva, édesen, sósan egyaránt szeretem. A belőle készült chips receptjét itt olvashatjátok el, köretként használva pedig ennél a korábbi receptemnél olvashattok róla.

Mivel különösen kedvelem a zöldségekkel való kísérletezgetést, gondoltam, desszertben is csodás lehet. Többször készítettem hát belőle brownie-t, variáltam már többféle krémmel, magvakkal.


Most egy mascarpone krémes változatot hozok, amit a Tavaszi Gasztroblogger Találkozóra is elvittem magammal, ahol nagy sikere volt, a szavazatok alapján pedig második lett egy ponttal elmaradva  Sweet & Crazy bloggerének csodafinom tortája mögött.
Így aztán igazi büszkeség ez nekem, a sok pozitív visszajelzés pedig megerősít abban, hogy nem hiába lett az egyik kedvenc receptem. A most hozott változat ráadásul még kókusz chipsszel is gazdagított.

 

Így készül:

Tovább
Szólj hozzá!

Joghurtos panna cotta erdei gyümölcsökkel

2018. június 03. 21:17 - ÍZcsiklandozó


img_9604-1.jpg

 

Június első napjai lévén már hamisítatlan nyári időjárás van, amit én kellőképpen szeretek. A sütőt bekapcsolni azonban csak ritkán szoktam, ha lehet még inkább előtérbe helyezem ilyenkor a gyorsan elkészíthető ételeket és a hűtve fogyasztandó gyors desszerteket.

A joghurtos, gyümölcsös édességek, pohárdesszertek pedig egyenesen a kedvenceim ilyenkor! Mivel joghurt bőven volt itthon, a kertben a málna és a szamóca pedig már éppen érni kezd, gondoltam, ezek felhasználásával készítek valami finomat.

A panna cottára esett a választásom. Az eredeti panna cotta igazi olasz édesség, neve - szó szerint - főtt tejszínt jelent. A joghurtos változata kissé kalória szegényebb és valljuk be, a pénztárcánknak is kedvez, pláne ha nagyobb adagban készítjük. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül sokrétűen variálható, különféle öntetekkel, gyümölcsökkel gazdagítható.
Ez persze nem elhanyagolható szempont, nem is gondolkodtam sokáig, gyorsan össze is állítottam, hiszen este lévén már csak be kellett raknom a hűtőbe, hogy másnapra kellően megdermedjen.

Így készítettem:

 

img_9598-1.jpg

 

Hozzávalók:

- 450 g jó minőségű natúr joghurt (ha van otthon némi tejszín, arányosan keverhetjük a joghurttal)
- 150 ml tej
- 150 g cukor
- 2 zacskó expressz zselatin fix
- 1 csomag vaníliás cukor

A tetejére:

- erdei gyümölcsök ízlés szerint (pl.: áfonya, málna, szeder, szamóca stb.) és néhány menta levélke

 

img_e9579-1.jpg

 

Elkészítés:

A joghurtot  egy lábaskába öntjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot. 
Lassú tűzön csupán annyira langyosítjuk fel, hogy a cukor teljesen feloldódjon. Az expressz zselatint tálkába szórjuk, ráöntjük a hideg tejet és csomómentesre elkeverjük. Óvatosan hozzákeverjük a langyos, cukros joghurthoz, majd együtt tovább melegítjük néhány másodpercig folyamatos kevergetés közben. Forralni nem szabad!

Tulajdonképpen a legmunkaigényesebb résszel készen is volnánk.

Csinos poharakba vagy kis tálkákba osztjuk a panna cottát, kihűlés után pedig éjszakára (de legalább 3-4 órára hűtőbe tesszük.)
Fogyasztás előtt tálra borítjuk (ehhez előzőleg pár pillanatra meleg vízbe mártjuk az edénykéjét és gyors mozdulattal kifordítjuk a tányérra) vagy egyszerűen csak az átlátszó pohárban tálaljuk. Gazdagon díszítjük erdei bogyós gyümölcsökkel, menta levélkével.

 

img_9588-1.jpg

 

Ugye milyen egyszerű? Az íze pedig káprázatos! Látványos, selymes és hűsítő desszert a nyári nagy melegben, egy hétvégi ebéd után, de akár ünnepi alkalomra is. 
Egészen biztosan egy szempillantás alatt elfogy! 

Jó étvágyat hozzá!

 

img_9577-1.jpg

 

 

 Ahogy pedig már tudjátok: FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

 

img_9586-1.jpg

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: Desszertek

Medvehagymás-tökmagos pogácsa

2018. május 12. 20:00 - ÍZcsiklandozó

...szezámmaggal megszórva

img_7966-1.jpg

 

Életem első medvehagymával ízesített pogácsája egy költözködéshez köthető. Úgy gondoltam, a segítkezőknek, pakolóknak, szállítóknak kedveskedek vele.
Jókora sikert arattam is vele, hiszen az egy kiló liszt hozzáadásával készült pogácsa villámgyorsan elfogyott. Igaz, a költözés előtti éjjel sütöttem, de másnapra sem veszített finomságából, puhaságából.

Különlegességképpen tökmagot sütöttem bele, a tetejére pedig (halmozva az élvezeteket) szezámmagot szórtam.


Nem is szövöm tovább a szót, mutatom, hogyan készítettem:

 

Tovább
Szólj hozzá!

Tükörtojás spenótos-sajtkrémes fészekben sülve

2018. április 07. 20:38 - ÍZcsiklandozó

img_7425-0.jpg

 

Könnyű, tavaszi, húsmentes vacsorára vágytam, ami ugyanakkor laktató is. Sőt....gyorsan össze is üthető!
Mivel spenót és tojás volt itthon, így egy olyan egytálételre gondoltam, amihez már nem is kell sok minden. Vettem pár tömlő sajtkrémet, volt még a hűtőben tejföl és feta sajt, így már össze is dobtam ezt a nagyon finom ételt.

Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott!

 

Mutatom, hogyan készítettem:

Tovább
Szólj hozzá!

Húsvéti gyümölcstorta

2018. április 01. 20:58 - ÍZcsiklandozó

... tojás formában

img_e7089-1.jpg

 

Igazán látványos gyümölcsös desszertet készítettem Húsvétra.
A gyümölcstorta szinte minden ember kedvence, könnyed, látványos, bármilyen gyümölccsel variálható.
Most az ünnep adta az ötletet, hogy a kedvelt édesség tojás formában szülessen újjá az asztalon.

Mutatom is, hogyan készítettem:

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Desszertek