ÍZcsiklandozó

Mákos túrógombóc

2021. augusztus 20. 19:20 - ÍZcsiklandozó

... fahéjas szilva mártással

img_8417-1.jpg

 

Augusztus utolsó hétvégéinek egyikén már búcsúztatjuk a nyarat, vele együtt előretekintünk az ősz felé. Akik igyekeznek ételeiket idénynek megfelelően készíteni, már friss mákot és szilvát is tudnak vásárolni, gyűjteni a kertjükben. Az én kertem is lassan ontja őszi csodáit, szeretem nézni, ahogy a bokrok, növények leveleinek színe lassan elfárad, érnek a bogyók, termések.
Gyerekkoromban csak a szomorúság érzése kavargott bennem, hiszen a szeptemberrel együtt nem csak az ősz, hanem az iskolapadba való beülés is elkezdődött. Ma már kicsit másképp tekintek erre az időszakra, hiszen a szépet, a jót, az újdonságot is fel tudom már fedezni, eljönnek az őszies színek, ízek, illatok a most érő gyümölcsökkel, zöldségekkel, gabonákkal. 

Ennek apropóján gondoltam ma egyet, s mivel gombócot terveztem az utolsó nyári zöldborsóleves után második fogásként, rögtönöztem a lehetőségek tárházának figyelembe vételével. Történetesen ugyanis nem volt a gombóchoz szikkadt kenyerem, hogy morzsát készítsek (az új kenyér ünnepén talán ez érthető is), az itthon fogyasztásra váró szilvám túlérett lett, a hűtőben vészesen közelített a túró lejárati ideje... így jött az ötlet: túrógombóc lesz, mákba forgatva, szilva mártással, nem pedig szilvás gombóc.

Túrógombóc receptet már olvashattatok blogomon, méghozzá csokoládéval töltve, sőt, sós túrógombócot is mutattam már, úgyhogy tudjátok, milyen egyszerű alapreceptre esküszöm! Nem kell pihentetni, nincs vele semmi fakszni, könnyed, rezgős, mennyei lesz mégis.

Jöjjön akkor most ez a finom mákos változat:

 

Tovább
Szólj hozzá!

Pikáns krumplisaláta

2021. augusztus 13. 20:49 - ÍZcsiklandozó

... a magam módján

img_3191-1.jpg

 

Nagy melegben szerintem mindenki szívesen fogyaszt hideg ételeket. Legjobb ilyenkor azokat választani, melyeket nagyobb adagban lehet elkészíteni és kifejezetten jó, ha a hűtőben összeérnek az ízeik. Ilyenek a majonézes saláták, amelyek nagy kedvenceim, mert rendkívül gazdagon variálhatók, laktatók vagy kissé könnyedebbek.

Ezt a krumplisalátát a laktatóbbak közé sorolom, ám a benne lévő hozzávalók savanykás íze mégis üdítővé is teszi. Önállóan is fogyasztható, de remek köret lehet akár sültek, rántott húsok, halak mellé. 

Én így készítem:

 

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Főételek

Meggyes crumble

2021. július 31. 17:29 - ÍZcsiklandozó

... vanília fagyival

img_7125-1.jpg

 

 

Történetesen most kissé lassuló-lustálkodó napjaim vannak, úgyhogy mi mást is tervezhetnék desszertnek, mint egy fantasztikusan egyszerű morzsasütit, aminek már a neve is gyönyörűség, hiszen ez nem más, mint a crumble.

Az alaprecept jól variálható, egyszerű, bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Ügyesebb gyerekek, kezdő konyhatündérek egyedül is hozzáláthatnak, hiszen elronthatatlan. Blogomon már olvashattatok egy szilvás-körtés változatot, aminek morzsájához másféle arányokat használtam. Most egy meggyes receptet hoztam, amiben a meggy a savanykás ízével és a vaníliafagyi az édességével tökéletes párost alkot. A fahéjjal-vaníliával szórt sülő gyümölcs illata mennyeien lengte be a konyhát, úgyhogy képzelhetitek, milyen nehéz volt kivárni, hogy langyosra hűljön és lehessen kanalazni.

Mivel még mindig lehet meggyet kapni, érdemes elkészítenetek, ha valami gyorsan elkészülő finomságra vágytok.

Íme a receptje:

 

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Desszertek

Különleges avokádós-banános brownie

2021. július 30. 22:00 - ÍZcsiklandozó

... dióval és csokoládéval


img_7666-1.jpg

 

Mai blogbejegyzésem kicsit érzelgős hangulattal teljes, hiszen augusztus elsején van a negyedik "blog-szülinapom"! A szülinapokon a legtöbben szeretünk visszatekinteni az elmúlt időszakra, értékelni a történéseket és reményteljesen nézni a jövőbe. Én is jó szívvel nézek vissza az elmúlt évekre, melyek során háziasszonyként blogíró lettem, szereztem új barátokat és ismerősöket. Négy éve, hogy belevágtam ebbe a csodás kalandba, ami az ételek főzésével, tálalásával és fotózásával repített olyan örömök felé, amiről álmodni sem mertem korábban. Minden recept megírása, minden kép készítése boldoggá tett, feltöltött, kiteljesített. Öröm volt megélni, hogy mennyi elismerést, pozitív visszajelzést kaptam Tőletek, mennyien biztattatok, örültetek velem együtt a sikereimnek. Persze voltak negatív kritikák is ezalatt a négy év alatt, de minden vélemény arra sarkallt, hogy fejlődjek, még jobb és olvashatóbb bejegyzéseket tegyek közzé.
Hiszem, hogy egy jól elkészített étel nem csak a testünket, hanem a lelkünket is gyarapítja, látványával, illatával és nem utolsó sorban a közösen történő elfogyasztás örömével. Engem a blog által még inkább kiteljesített a főzés, odafigyelőbb, alaposabb lettem. Sokat tanultam, hihetetlenül nagyot változtam, nyitottabb lettem az alapanyagok, az újítások felé. Jó visszanézni első receptjeimre, amikor még szinte csak a hagyományos magyar konyha ételeinek elkészítését osztottam meg Veletek. Jó érzés tudni honnan, hová tartok. Persze négy év még nem túl sok, remélem sok-sok év múlva ugyanilyen boldogsággal tekinthetek majd vissza.

Na, de elég ebből a nosztalgiázásból, hiszen Ti a receptjeimért vagytok itt velem! Jöjjön hát a mai, ami nagyon különlegesre sikeredett. Ahogyan már tudjátok, nem vagyok elkötelezett híve egyetlen étkezési formának sem, szeretem a hagyományos konyha finomságait is, de szívesen főzök a reformkonyha alapanyagaiból is. Igyekszem vigyázni a vonalaimra, hiszen a gasztroblogolásnak van némi veszélye a kilók felszaladásában, így az "ünnepi desszert" alakbarát lett. Azt nem mondom, hogy bűntelenül falhatja az ember, na de egy szülinap mégiscsak szülinap!

Mutatom ennek a gyönyörű és csodás brownie-nak az elkészítését, aminek hiszitek vagy sem, de avokádó és banán teszi krémesen kellemessé a tésztáját:

 

Íme:

Tovább
Szólj hozzá!

Túrós-sajtos rúd

2021. július 17. 16:23 - ÍZcsiklandozó

... a csodás ropogtatni való

img_7553-1.jpg

 

Egy születésnap apropóján készítettem sós vendégvárót.
Ezt a túrós tésztát már pogácsaként többször megsütöttem, de most rudacska formában akartam. Remek falatkák koccintáshoz, vagy csak simán egy beszélgetős estéhez, az elkészítése pedig nagyon egyszerű!

Tulajdonképpen egy egyensúlytésztáról van szó, amelyben a hozzávalók aránya 1:1:1. (Mivel ennyire egyszerű, így ha az ember lánya megjegyzi ezeket az arányokat, a későbbiekben fejből is könnyen összeállítható a tészta.) Bevallom, ez szuper is, mert olyan finom, hogy aki megkedveli, sűrűn fogja sütni, hiszen pillanatok alatt elfogy!

Íme az alaprecept:

 

Tovább
Szólj hozzá!

Sült karfiolos-répás saláta

2021. július 16. 17:13 - ÍZcsiklandozó

... a villámgyorsan elkészíthető húsmentes fogás

img_7506-1.jpg

 

A karfiol népszerű zöldség, laktató, magas C vitamin tartalmú, ásványi sókban és rostokban gazdag konyhai alapanyag. Többféleképpen elkészíthető, levesként, rántva, rakottasan, de akár salátaként is. Szerencsére egész évben beszerezhető, így aztán bármikor készíthetünk belőle valami finomságot. 
Bevallom, én is nagyon sokszor használom az ételeimben, megsütve, pirítva kifejezetten kedvencemmé vált. 

Most egy remek salátát készítettem belőle, ami gyorsan elkészül, így nem kell mellette sokáig állni a nyári hőségben, ráadásul kifejezetten finom behűtve, de akár langymelegen is. A színe pedig varázslatos a sárgarépa és a lilahagyma társaságában.

Így készítettem:

 

Tovább
Szólj hozzá!

Paradicsomos-gombás penne

2021. július 13. 20:53 - ÍZcsiklandozó

... a villámgyorsan elkészíthető húsmentes fogás

img_7457-1.jpg

 

 

Ebben a hőségben nem a legjobb elfoglaltság a tűzhely mellett állni, úgyhogy ha csak lehet a villámgyorsan elkészíthető ételek kerülnek előtérbe. Persze a legtutibb a fagyi, a hideg dinnye és a behűtött sör, de azért néha muszáj valami tartalmasabbat is fogyasztani.
Ez a csodafinom, mediterrán ízvilágú, hús nélkül készíthető főétel röpke fél óra alatt elkészül, úgyhogy ajánlom figyelmetekbe! Nem kötelező csípősen enni, de én most olyan csodás jalapeno paprikákhoz jutottam, hogy nem bírtam megállni.... 

Mutatom is, hogy készül!

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Főételek

Paradicsomos húsgombóc és töltött paprika

2021. június 19. 19:14 - ÍZcsiklandozó

img_6577-1.jpg

 

 

Ami a téli ételek között a töltött káposzta, az a nyáriak közt minden bizonnyal a paradicsomos húsgombóc és vele együtt a töltött paprika. Szerintem kevés olyan magyar háztartás létezik, ahol ezek az ételek nem jellemzőek az említett évszakokban. Nincs is finomabb egy forró nyári napon a hűvös és selymes paradicsomszósznál, ami lágyan öleli át édeskés-savanykás ízével a húsgombóckákat, vagy épp az illatos paprikába burkolt tölteléket. A kettő egymástól szinte elválaszthatatlan. A paprika íze fenomenálissá teszi ezt az egyszerű ételt, ám akik főzve fogyasztani nem szeretik, azok a mártásban élvezhetik aromáját, illatát. Érdemes egy jó nagy adagot elkészíteni belőle, annál is inkább, mert igazán finom a főzés után 1-2 nappal lesz, amikor az ízek összeérnek.

Itt a strandszezon, a nyári programok ideje, jó dolog csak előkapni a hűtőből, némiképp átlangyosítani, és nagyot lakmározni belőle. Kifejezetten illik nem túlmelegíteni, tejföllel és puha kenyérrel fogyasztani.

 

Én így készítem:

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Főételek

Perec "szívből", szeretettel...

2021. május 24. 07:26 - ÍZcsiklandozó

... akár Pünkösre is

img_6197-1.jpg

 

 

Ki ne ismerné a mondókát: "Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet..."?! Valljuk be, gyermekkorunk nagy kedvencét felnőtt fejjel is imádjuk! Sósan, sajtosan vagy akár cukrosan, ropogósan vagy puhán... egyszóval: mindenhogy!
Pünkösdre készülve kutakodtam kicsit, mit is ettek anno elődeink ezen az ünnepen. Mivel ilyenkorra már kellőképpen fogyóban volt az előző évi termény és állati eredetű alapanyag, így a meglévőkből készítettek nagyanyáink és dédanyáink finomságokat. A húsok közül a csirkét és a birkát készítették elsősorban, sok-sok zöldséggel, tésztával.
Mivel ilyenkor volt idő a mulatságokra is, a Pünkösdi-királyné és király választás is ekkor történt, a nap végét pedig vidám táncos mulatsággal zárták, így bőven akadt lehetőség új barátságok kötésére is. Ennek kapcsán aztán vitték egymásnak a süteményekkel megrakott kosarakat is, amiben nem csak édes finomságok, hanem gyakran perec is volt. A perec pedig jólesett a koccintások közben...

A Pünkösdi királyság 1 évre szólt, ám az ilyentájt kötött barátságok akár egy életre is. A jó receptek pedig szájról szájra, kézről kézre jártak.
Ennek a "szívből jövő", szív alakú finomságnak a tésztája egy igazán finom, hagyományos formájú perecnek a receptje, melyet az Édesanyámtól örökölt receptfüzetben találtam. Édeskés tésztájához illik akár a sópancs, akár a sajt, de akár az édes cukor-szórat is. Mivel pedig Pünkösdre szántam, szeretettel és szívből készült, mi sem volt természetesebb számomra, hogy nem hagyományosan, hanem szív alakúra készítem.

Elkészítése nem ördöngösség, de némi kézügyességet igényel.
Íme a receptje:

 

Tovább
Szólj hozzá!

Mákos baklava

2021. május 23. 13:33 - ÍZcsiklandozó

img_6074-1.jpg

 

 

Számomra a keleti világ meseszerű. Fantasztikus ételeik, ámulatba ejtő színeket használó textíliáik, csodás fűszereik, bódító illataik mindig magukkal ragadnak. Különleges édességeik közül az egyik legnépszerűbb talán a baklava. Eredetileg dióból vagy pisztáciából készülő töltelékkel van összeállítva, vékony réteslapokkal borítva és fűszeres sziruppal leöntve. Rendkívül kiadós édesség, egy-két falatnyi egy kiadós ebéd után bőven elég.

Én most nagy kedvencemmel, mákkal készítettem, a locsoláshoz pedig különleges fűszerekkel ízesített szirupot használtam. A végeredmény... mennyei lett! A délutáni kávé mellé igazi ízélmény!

Íme a recept:

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása