Gyönyörű tavasz volt idén!
Szerettem sétálni, beszippantani az éledő természet minden illatát. Csodás orgona csokrokat szedtünk, amivel behoztuk a lakásba is a tavaszt. Már akkor meg akartam tartani magamnak a hideg, csapadékos, sötét napokra. Így esett, hogy régóta a fejemben motoszkáló gondolat végre kivitelezésre is került.
Orgona illatú cukrot és kandírozott orgonavirágot készítettem a lányommal.
Az orgona illatú cukor nem igényelt különösebben nagy munkát.
Hozzávalók:
- aprószemű kristálycukor
- sok-sok orgonavirág
- még több türelem
Elkészítés:
Tisztára mosott, lecsöpögtetett és megszárított, szmogmentes helyről szedett orgona ágról lecsipegettük a virágszirmokat, majd felváltva cukorral üvegekbe rétegeztük. Sötét helyre állítottuk lezárás után. 2-3 naponta alaposan megrázogattuk az üvegeket. Pár hét alatt a színe ugyan megkopott, de az illata! Mennyei! Belekóstolva az aromája tökéletesen visszaadja az orgona illatát. Sütemények tetejére szórva csodás!
Ez a cukorízesítési mód olyannyira megtetszett, hogy kipróbáltam levendulával is, de erről majd egy későbbi bejegyzésben olvashattok.
A kandírozott orgonavirág kicsit macerásabb, de mindenképpen ajánlom kipróbálásra!
Ehhez érdemes minél nagyobb virágú fajtát választani, amelyen még teljes pompájában vannak a virágok. Apró ecsettel egyenként kell minden virágocskát bekenni finoman összekevert, de nem felvert nyers tojásfehérjével, és apró szemű kristálycukorba történő forgatás után mehet is száradni jó szellős helyre. 2-3 nap alatt teljesen megszárad és mehet óvatosan jól záródó dobozba.
Gyönyörűen díszíthető vele bármilyen finom desszert!