ÍZcsiklandozó

Eperkrémleves egészségesen

2019. április 28. 16:40 - ÍZcsiklandozó

img_2096-1.jpg

 

Még egy picit várni kell ugyan a kertemben a friss eperre, de már a virágaik beharangozzák az érkezésüket. Olyan jó napról napra gyönyörködni abban, ahogy nőnek, sokasodnak! A boltok már tele vannak import eperrel és valljuk be, mindannyian elcsábulunk láttukon. Némelyik már illatával és zamatával is kezdi megkörnyékezni a saját termesztésűt. Én most épp ilyenre leltem, ára is elfogadható volt, így vettem is belőle két dobozzal. Gondoltam, többfélét is készítek majd belőle. Elsőként egy főzés nélküli, egészséges krémlevest készítette.

Elképesztően egyszerű és elképesztően gyorsan elkészíthető, így aztán amíg a hétvégi bevásárlás után a laktatóbb főétel elkészült, már csillapította is éhségünket.

Így készítettem:

img_2100-1.jpg

 

Hozzávalók: (személyenként)

- két marék friss eper (de télvíz idején akár mirelitből is elkészíthető)
- 1,5 dl kókusztej
- 1 evőkanál kókuszreszelék
- díszítésként citromfű, pár csipet kókuszreszelék és eper szeletek

 

img_2107-1.jpg

 

Nem tévedés! Cukormentes, hiszen az eper, a kókusztej és a kókuszreszelék kellőképpen megédesíti, így alakbarát. Mivel pedig nem tartalmaz állati eredetű fehérjét sem, így azok is bátran elkészíthetik, akik érzékenyek rá vagy életmódjukból kizárják a tehéntejet.

 

img_2099-1.jpg

 

Elkészítés:

Az epret megmossuk, lecsepegtetjük, kicsumázzuk és félbe-negyedbe vagdossuk méretüktől függően.
Turmixgépbe tesszük, majd hozzáöntjük a kókusztejet és egy evőkanál kókuszreszeléket adunk hozzá.

Pár másodpercre magas fokozaton összeturmixoljuk.
Tálkákba töltjük, tetejére citromfű levelet, eper szeleteket és kókuszreszeléket teszünk. Ha időnk engedi, alaposan behűtjük, de azonnal is fogyasztható.

 

img_2092-1.jpg

 

Ugye milyen egyszerű? A kókusztól krémes, a gyümölcstől édes és könnyed! Nyáron akár magában is fogyasztható, bármilyen gyümölccsel elkészíthető, akár többfélével is!

Próbáljátok ki!

 

img_2105-1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://izcsiklandozo.blog.hu/api/trackback/id/tr6014791884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása