
Azt hiszem, a nosztalgiázás itt kezdődik!
Képzeljétek, két éve lassan az első receptjeim egyikeként íródott ez a bejegyzés, de anno nem lett "élesítve", csupán a vázlatok között pihent.
Most rátaláltam, beleolvastam és mosolyogva láttam, milyen kezdetlegesek, egyszerűek, kicsit viccesek is voltak még a blogom indulásakor a fotóim! (Bevallom, gőzöm sincs, milyen apropóból fényképeztem ferdén....szörnyűűűű, bocsássatok meg érte!)
Ennek ellenére úgy gondoltam, nem törlöm, sőt! Élesítve megmutatom nektek is, mert a recept alapján igazán finom süteményt készíthettek. Mivel én is akkor az egyszer készítettem el a lányom iskolai vetélkedője miatt, aztán feledésbe merült, most kedvet is kaptam... talán ezzel az ötlettel meg is van, hogy mi legyen a hétvégi sütink...
És akkor most jöjjön az eredeti bejegyzés 2017-ből:
A lányom sulijában tavasszal iskolanap volt.... a kilencedikeseknek török ételeket kell felvonultatniuk. Gondoltuk, biztosan lesz elég baklava, így kipróbáltunk egy számunkra is új kókuszos, kakaós édességet, a kokostart.
Mivel eljött egy kis osztálytársnő is hozzánk délután, nekiláttunk közösen! Öt perc alatt a ricsajtól és a tüsténkedéstől igazi keleti hangulat lett az amúgy csöndes konyhánkban! A hangulatot a jó illatok és ízek csak fokozták!
A receptet szigorúan követtük ugyan, ám mégis kicsit "négerebb" lehetett a kakaóporunk, mert igazi fekete-fehér töltött kekszeket kaptunk! Kicsit féltünk is, hogy majd nem lesz finom, de az első kóstolás megnyugtató volt....
Jöjjön hát a recept, aminek a suliban is nagy sikere volt, akárcsak itthon:








